Ahol a szivárvány véget ér (Love, Rosie), angol-amerikai romantikus vígjáték , 102 perc
A film egy olyan párról szól, akik abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy már 5 éves koruk óta ismerték egymást, így szinte mindent tudtak a másikról. Ám amikor szóba jött a szerelem az együttélés, vagy a családalapítás gondolata azonnal visszavonulót fújtak, pedig volt egy pillanat az életükben mikor úgy tűnt talán működni a fog a dolog kettejük között és a szerelem lángja fellobban bennük, de mindketten, nem tudni miért, de elnyomták ezt magukban. Azóta pedig Rosie (Lily Collins) és Alex (Sam Claflin) külön utakon járnak, bár valami mégis úgy tűnik összeköti őket bármilyen messze is vannak most még egymástól. A nagy kérdés, hogy ennyi idő után megtörténik-e az a csoda, hogy újra egymásra találjanak és akkor vajon képesek lesznek-e őszintén kifejezni az egymás iránti érzelmeiket?