Az igazi csoda (Wonder), amerikai családi filmdráma, 113 perc
Minden gyereknek az új közösségbe való bekerülés mindig nagy kihívás - azonban van, akinek még annál is nagyobb feladat. Auggie Pullman egy életvidám, okos, kedves és már ötödikes, mégis most kezdi csak az iskolát. A kisfiú ugyanis arcdeformitással született, és eddig édesanyjával tanult otthon, aki úgy érezte most már kisfia készen áll új kapcsolatok és élmények befogadására. Auggie nem hétköznapi arca alaposan felkavarja az iskolában a kedélyeket. A kisfiú azonban épp olyan hétköznapi dolgokra vágyik, mint bármely más gyerek, és természetesen legfőképpen barátokra. A kisfiú mindent megtesz, hogy elfogadják, de a beilleszkedés nem megy olyan zökkenőmentesen. A szeretetnek és a kedvességnek azonban, mint tudjuk, óriási ereje van.